Tiszafüred a Jeges Fürdés helyszíne

"1990-ben költöztünk Tiszafüredre és Tiszaörvényre, itt jártam általános iskolába, - kettőbe is - és középiskolába is. A Tisza és a Tisza-tó közelsége miatt nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy itt tölthettem gyermek és tinédzser éveimet. A természetszeretetemhez ez mindenképpen hozzájárult. Az utóbbi három évtizedben nagyon sokat fejlődött a város, ami nem csak az itt élőknek hanem a turizmusnak is jól jött" Ljasuk Dimitry

Tiszafüred, a Tisza-tó négyévszakos fővárosa

Csónaktúrák, fesztiválok, kerékpározás, strandolás és idilli vendégházak: egy pihenés minden fontos összetevőjével vár Tiszafüred, a Tisza-tó fővárosa. Mutatjuk, milyen programokat nem érdemes kihagynod, ha ide érkezel!

Tiszafüred Jász-Nagykun-Szolnok megye legészakibb pontján, a Tisza-tó mellett, a Tiszafüred-Kunhegyesi-sík, a Hortobágy, a Heves- és a Borsodi-ártér határán fekszik. A város a Tisza-tavi régió legnagyobb települése és idegenforgalmi központja, a Tisza-tó fővárosa.

A Tisza-tó északi medencéjében fekvő Tiszafüred és környéke a csendes természeti környezetre vágyó vendégek kedvelt helye. Aki megcsodálja ezt a tájat, az beleszeret és évről-évre visszatér. A település fő vonzerejét a szigetekkel, félszigetekkel, holtágakkal tarkított, gazdag élővilágú Tisza-tó és a Tisza folyó fürdési, horgászati és egyéb vízi sport lehetőségei, valamint a termálvíz adják.

 

ÖKOTÚRÁK TISZAFÜRED KÖRNYÉKÉN

Tipp: Ha evezős túrára indulnál, mindenképp Tiszafüred környékének csendes vizét keresd fel vagy innen indulj!

Tiszafüred a Tisza-tavi ökoturizmus egyik központja. Az ide látogatók szakképzett túravezetők segítségével, vízi-, kerékpáros- és lovastúrák keretében fedezhetik fel a természet szépségeit. A Tisza-tó öt medencéje közül Tiszafüred környékének vízi világa büszkélkedik a legváltozatosabb környezettel: itt folyik a szőke Tisza folyó és az általa ölelt morotvák világában csendesedik le. A várost ölelő, kanyargós csatornákkal tarkított környezet madárcsicsergéstől hangos, hiszen a közelben található a Tisza-tavi Madárrezervátum. 

Aki Tiszafüreden jár, annak nem érdemes kihagyni a tiszaörvényi Tiszavirág Ártéri Sétaút és Örvényi Pákász Tanösvényt, amelyek a Tisza és a tó közötti ártéri erdőben vezetik végig a látogatókat. A hatalmas, több mint százéves fák alatt sétálva megpillanthatunk erdei tőzikét, miközben utunkat kellemes madárcsicsergésben tehetjük meg. Az Örvényi Pákász Tanösvényen a pákászok titkos életébe nyerhetünk bepillantást egy különleges mocsártúrán keresztül, végül a fekete vizű Göbe-tónál evezhetünk.

A természetközeli élmények tudományos megközelítését a Kérész Központ interaktív kiállításán élhetjük át. Itt megismerhetjük a Tisza-tó működését, valamint számos szervezett túrára is elindulhatunk innen.

Ember alkotta paradicsom

A Tisza-tó a régi, szabályozás előtti Tisza képét eleveníti fel, gazdag élővilággal, gyönyörű látképpel.

TOP 8 látnivaló és program Tiszafüreden

Ha nyáron is visszatérnél a Tisza-tó fővárosába, akkor az alábbi toplistás programokat ajánljuk számodra:

  1. Csobbanás a Tiszafüredi Szabadvízi Strandon

  2. Kérész Központ meglátogatása

  3. Evezés a varázslatos Tiszafüred környéki vízivilágban

  4. Horgászat egy csendes szigeten

  5. Kerékpározás a Tisza-tó körül

  6. A Tiszavirág Ártéri Sétaút és Tanösvény, valamint az Örvényi Pákász Tanösvény bejárása

  7. A Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházban a tiszafüredi fazekasság megismerése

  8. Kerékpáros múzeumtúra: a Kiss Pál Múzeum, a Tariczy Endre Régészeti Kiállítás és a Darabos László Helytörténeti Kiállítás megtekintése

Kerékpárral Tiszafüreden és a Tisza-tó körül

Az aktív kikapcsolódás szerelmeseinek Tiszafüred ideális úti cél. Az evezés mellett a kerékpározás is népszerű tiszafüredi program.

A Tiszafüred és Poroszló között átívelő kerékpáros híd például nem csak funkcionális, de kilátópontként is szolgál. Továbbá, a város több sportpályával és szabadtéri edzőteremmel is rendelkezik, így teniszezhetünk vagy éppen kosarazhatunk is.

Valamennyi szálláshelyen lehet kerékpárt bérelni, de a Tisza-tavi Kerékpáros Centrumban található meg a legtöbb bringa. A centrum egyben egy kilátó is, ahonnan a Tiszafüredi Holt-Tisza varázslatos világát figyelhetjük meg.

A Tisza-tavi kerékpáros körök:

kis kör: 65 km (Tiszafüred-Poroszló-Kisköre-Tiszafüred)

nagy kör: 95 km (ugyanaz, mint a kicsi, pluszban Tiszavalk – Tiszabábolna – Tiszadorogma – kompozás a Tiszán, majd vissza Tiszafüred)

kisebb kör: 42 km (Tiszafüred-Poroszló-Sarud-Dinnnyéshát- kompozás-Tiszaderzs-Tiszafüred)

mini kör: 25 km (ugyan ez nem érinti Tiszafüredet, Tiszaderzs- Dinnyéshát-Kisköre -Abádszalók vonalon közlekedik)

városi felfedező kör: 14 km (Morotva Kerékpáros Pihenőpark – Kiss Pál Múzeum – Fő tér – Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház – Húszöles út – Tiszaörvényi függőcsatorna – Tisza-part – Morotva K. P.)

A horgászatot sem szabad kihagyni, ha az aktív pihenésről beszélünk Tiszafüreden: a Tisza-tó halászati hasznosítója, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. minden szükséges tanáccsal ellátja a horgászokat a jó kapás reményében és természetesen jegyeket is lehet náluk váltani.

Kulturális látnivalók Tiszafüreden

A vízparton és a városban is kulturális kincsek várják az érdeklődőket, amelyek megismerésére érdemes egy teljes napot is szánni

Szállások, vendégházak Tiszafüreden

A város számos nagyszerű szálláshellyel büszkélkedik, ahol nyugodt pihenésben lesz része a vendégnek. A rusztikus és a magyar hagyományokat modern köntösben bemutató vendégházak mellett a környék egyik legnépszerűbb szálláshelye a Hotel Balneum *****, ami wellnesshotelként az év minden napján nyitott ajtókkal várja a látogatókat. A környéken egyedülálló a díjnyertes Lombházak Tiszaörvényen, amit a Kormorán Kikötőben lehet elérni.

Strandolás egész nyáron

Nyaralás nem maradhat el strandolás nélkül. Tiszafüred szabadvízi strandja homokos parttal, hatalmas füves, fákkal övezett területtel, homokos strandlabda-pályával, büfék és éttermek sokaságával várja a kikapcsolódásra vágyó vendégeket. Az embereket szánt strandtól gyalogtávra, ám mégis elszeparált vízfelületen található a Mancsos Pancsoló kutyastrand, ahol a kutyák is csobbanhatnak.

Múzeum, kultúra

A történelem és a kultúra kedvelőit is várják a városban. A Kiss Pál Múzeumban megismerhető a tiszafüredi nyereg története, de a környéken végzett ásatások alkalmával fellelt 7000 éves leletek is megtalálhatóak itt, valamint a Tariczky Endre Régészeti Kiállításon. A népművészet iránt érdeklődők megismerkedhetnek a híres füredi fazekassággal a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházban. Városunkban jelenleg is két műhelyben űzik a fazekas-mesterséget, az általuk készített tárgyak megvásárlása őrzi az itt töltött pihenés emlékét. A helytörténet után érdeklődők a Darabos László Helytörténeti Kiállításon tekinthetik meg a város és a környék egykori használati tárgyait.

További információ:

www.tiszafured.hu

https://www.facebook.com/tourinformtiszafured